Mentesülhetünk-e a bolygók hatása alól? - Meg tudjuk-e változtatni a sorsunk? (2. rész)
Cikkünk első részében kifejtettük, hogy az asztrológiai képletünkben foglaltak, erre az inkarnációra felvállalt feladatainkat és az ehhez kapott adottságainkat tükrözik. Ezen tényezőket nem megtagadni kell, – még akkor sem, ha látszólag nehéz karmák jelennek meg a képletünkben – hanem a lehető legjobb módon élni velük. S a spirituális fejlődés következményeként lesz lehetőségünk nem kikerülni, hanem a lehető legjobb módon megélni a karmikus feladatainkat. Amelyek látszólag eltűnnek, hiszen már nem nehézségként éljük meg azokat.
Ugyanakkor lesznek olyan elemei az anyagi-energiának (prakriti), amelyek így is nehézségként jelennek meg az életünkben. Gondoljunk csak arra, hogy még a valóban hiteles guruknak és szvámiknak is előjönnek betegségei, melyeket jelöl a horoszkópjuk, mint olyan elemet, amellyel kezdeni kell valamit az adott inkarnációban.
Az asztrológiai képletünkből kiolvashatóak az életünket átszövő karmikus mintáink, amelyeket jegyek és bolygóállások szimbolizálnak. Egy-egy bolygó konstelláció karmikus feladatot jelöl ki, így ha meg akarjuk tudni, hogy mentesülhetünk-e egy-egy bolygó hatása alól, meg kell vizsgálnunk a karma feloldásának a lehetőségeit:
Óh, Arjuna! Amint a lobogó lángok között hamuvá ég a fa, úgy hamvasztja el a tudás tüze az anyagi cselekedetek minden visszahatását. Bhagavad-Gíta 4.37
A Bhagavad-Gíta – a jógahagyományok összefoglaló műve – szerint, a karma kötelékeinek a kibontása a transzcendentális tudás művelésével és a Legfelsőbb Teremtő odaadó szolgálatával érhető el. Isten szeretettel teli szolgálata tulajdonképpen az eredeti állapotunk, mikor nem a saját, önös érdekeinket tesszük életünk középpontjává, hanem égész létezésünk célját egységbe hozzuk a Legfelsőbb akaratával. Ehhez szükség van transzcendens tudásra, s lelki gyakorlatokra, melyek fokozatosan emelik ki létezésünket az hamis-egónk (ahankára) bűvköréből, s melyek által megvalósíthatjuk a napról-napra fokozódó, közvetlen kapcsolatot a Teremtővel. Ezen metódust foglalják magukba a különböző jóga utak. Egyszerűen megfogalmazva a karma-oldás, az anyagi-energia (prakriti) hatása alóli fokozatos felszabadulást jelenti.
A prakriti, azaz az anyagi-energia, az 5 őselemből – tűz, víz, levegő, föld, éter-, és a 3 finom-fizikai elemből áll, mely a hamis-egó, az értelem és az elme.[1]
Mikor az eredeti transzcendens helyzetünkből belezuhanunk az anyagi-világ létforgatagába, azonosulunk a finom-fizikai elemekkel, így létrejön a földi-személyiségünk – az akivel a hétköznapok szintjén azonosítjuk magunkat- , s vele együtt a fizikai testünk. A tudati funkcióink, mint az akarat, érzelem és gondolkodás, alá vannak vetve az anyagi-energia hullámainak, épp úgy, mint a fizikai testünk az anyag változásainak.
Ennek az állapotnak a megértését, egy egyszerű példával szoktam szemléltetni: ha belénk fecskendeznének egy nagy adag oxitocin hormont, mindannyian kitörő boldogság érzetében úsznánk, s a hormon kiürülésekor levertséget tapasztalnánk.[2] Az anyagi elemek, képesek hatást gyakorolni a hamis-egónkra és az elménkre, így a gondolati, akarati és érzelmi funkcióinkra is.
Így hiába vagyunk eredeti helyzetünkben örökkévaló, boldog, transzcendens létezők, jelenlegi helyzetünkben az anyagnak vagyunk alárendelve. Ezt nevezzük feltételekhez kötött létezésnek, mely során a tudatunk és egész létezésünk, az anyag tendenciáinak van alávetve.
Egy korábbi cikkünkben már kifejtettük, hogy az asztrológia nem más, mint a prakriti – azaz az anyagi-energia elemeinek – állapotát vizsgáló módszer. Segítségével megtudhatjuk, hogy az anyagi-energia milyen tendenciáinak vagyunk épp alávetve, s így mit élünk meg a jelenlegi feltételekhez kötött helyzetünkben valóságként.
A csillagjegyek és bolygók finom-fizikai energiákat (odzsasz)[3] mozgósítanak, természetesen a Legfelsőbb Irányító előre meghatározott akarata szerint. Ilyen formán, ahogy a durva-fizikai testünkön keresztül néhány milligramm hormon, változást idéz elő bennünk, éppen úgy képes egy-egy bolygóállás változásokat előidézni a finom-fizikai testünkben, amely szintén visszahat a megéléseinkre.
Az előző példánál maradva, ahogy egy hormon bekerülése a durva-fizikai testünkbe változást idéz elő lényünkben, épp úgy változtatja meg pl. Hold jelenlegi állása a finom-fizikai testünket, s így az érzelmi beállítottságunkat.
Ezen összefüggés felismerésével megállapíthatjuk, hogy akkor tudunk mentesülni az asztrológiai tendenciák alól, ha már felszabadultunk az anyagi elemek hatásaitól. Tehát akkor lehetünk biztosak abban, hogy uralkodunk a csillagainkon, – s nem azok determinálnak minket-, ha már nem hatnak ránk a különböző anyagi tényezők, mint a hideg-meleg, vagy a különféle tudatmódosító szerek, vagy mint a fenti példánkban a különböző hormonok. Ha ezektől valóban függetleníteni tudjuk magunkat, akkor önbecsapás nélkül állíthatjuk, hogy már nem érvényes ránk az asztrológia stúdiuma.
Ha valóban elértük az önmegvalósítás ezen fokát, akkor pusztán kötelesség tudatból és a dharma fenntartásának az érdekében, ugyanúgy betartjuk a horoszkópunkban jelzett feladatokat:
Bármit tegyen egy nagy egyéniség, a közönséges emberek a nyomdokába lépnek, és bármilyen irányadó mértéket szabjon meg saját példájával, az egész világ követi őt.
Számomra nincs előírt tett a három bolygórendszerben. Semmire sincs szükségem, és nincs semmi, amit el kellene érnem — mégis végzem az előírt kötelességeket.
Mert ha Én nem végezném lelkiismeretesen az előírt kötelességeket, az emberek minden bizonnyal követnék példámat.
Ha Én nem végezném többé az előírt kötelességeket, romba dőlnének a világok. Én lennék az oka a nemkívánatos népességnek, s ezáltal véget vetnék minden élőlény békéjének. Bhagavad-Gíta 3.21-24.
Itt még fontos megbeszélnünk, hogy a születésünkkor fennálló bolygóállások kifejezik a durva- és finom-fizikai testünk erre az inkarnációra vállalt struktúráját és megmutatják a Nagy Egészben vállalt szerepünket. (szva-dharma) Ez az alap struktúránk, ami addig fennáll, még ezt az életet éljük. Az ebben történő változások, már eleve kódolva vannak, hiszen csak így biztosított a dharma, azaz a Világrend folyamatos fennállása.
A horoszkópunkban jelzett tendenciák azokat a feladatokat tükrözik, melyeket erre az inkarnációra vállaltunk. Mindannyian pontosan meghatározott karmikus feladatokkal jöttünk a Földre, aminek összeállítása a Legfelsőbb Tudatosság bölcsességét tükrözik. A pontosan meghatározott egyéni szerepvállalás biztosítja a dharma, azaz a Világrend meglétét és precíz működését. Nem véletlen, hogy hova és mikor születünk meg, hiszen csak így találkozhatunk azokkal földi születést vállaló lelkekkel, akikkel közös a feladatunk, s csak így találkozhatunk pont azokkal a helyzetekkel, melyek megélésére szükségünk van.
Az asztrológiai képletünkben jelzett minőségek nem a feladataink meghaladást, hanem azok kiteljesítését várják el tőlünk.
A sorsfeladatunk egy olyan momentum, aminek megélését vállaltuk születésünk előtt (szva-dharma), a karmáink pedig úgy vannak összeválogatva erre az inkarnációra, hogy segítsék ezt a megélést, a látszólagos nehézségek ellenére is.
Gondoljunk csak a Mahábhárata hősére, Ardzsunára, akit elátkozott a mennyei bolygók egyik kurtizánja, mert visszautasította annak ajánlatát. Az átok a férfiasságának az elvesztésével járt. Ám a férfiasságának az elvesztése a későbbiek folyamán segítségére volt, mert a 13 éves száműzetésének az idején, mint eunuch rejtőzhetett el. S mint, eunuch olyan információk birtokába jutott, aminek fontos szerepe lett később az egész családjának a sorsában.
A látszólagos karmikus terheink valójában hű szolgálóinkká válnak, amint elkezdjük élni a vállalt sorsfeladatunkat.
Cikkünk harmadik részében arról beszélünk, hogy megváltozik-e a karmának, ha szellemi úton kezdünk el járni.
[1] Föld, víz, tűz, levegő, éter, elme, értelem és hamis ego — e nyolc együtt képezi az Én különálló anyagi energiáimat. Bhagavad-Gíta 7.4
[2] A biológiai folyamat természetesen ennél összetettebb, de a példámban a szemléltetés a fő célom.
[3] "Behatolok minden bolygóba, s az Én energiám (odzsasz) tartja őket pályájukon". Bhagavad-Gíta 15.13. Az odzsasz a finom-fizikai energiák egy formája, melyről ajurvédikus tanulmányokban olvashatunk bővebben.